Gyakornokok a BPO-nál: András

Gyakornokok a BPO-nál: András

„Emlékszem, amikor a tavaszi tesztírás után személyes interjún vettem részt a BPO irodájában, és indultam hazafelé az interjú után, éreztem, hogy ez jó lenne… Jó lenne, ha itt lehetnék gyakornok, a BPO-nál.”

András még a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügy és Számvitel szakos hallgatójaként 2015 júliusában kapcsolódott be könyvelő gyakornokként a BPO AUDIT TAX csapatának munkájába. Szinte az összes pénzügyes iskolai tantárgy a kedvence, például a vállalati pénzügyek, az analízis, nemzetközi fizetések, közgazdaságtan, illetve érdekesnek tartja a politológiát is.

„Eredetileg jogi pályát képzeltem el magamnak, és 4 év jogi egyetem után hoztam meg azt a döntést, hogy pénzügyi vonalon folytatom. Korábban is éreztem már, hogy nem a jogászi karrier lesz a végleges, de azért időbe telt, míg ezt a váltást megléptem. Nagyon tetszett a közgazdaságtan az egyetemen, ez is segített a döntésemben, és a gyakorlatias képzéséről ismert BGF-re (2016. január óta BGE) jelentkeztem.”

András 2015 áprilisában a BGF-en vett részt a BPO tesztíráson. „Akkor elég sok tesztírási lehetőséget hirdettek meg a cégek az iskolában, sok ezek közül egyáltalán nem felelt meg az időpontja alapján, de a BPO tesztírás szerencsére igen!” A tesztírás után egy héttel kapta meg az értesítést e-mailben, hogy lehetősége van egy személyes interjúra is, ahol jól szerepelt. Így 2015 nyarán kezdhetett is könyvelő gyakornokként a BPO AUDIT TAX egyik könyvelői csoportjában, ahol azóta is jól érzi magát. Mivel távoktatásos rendszerben tanult a BGE-n, már akkor lehetősége volt arra, hogy minden hétköznap részt vegyen a csapat munkájában.

könyvelő gyakornoki karrierútAz első napomon reggel 8 órára jöttem, kicsit korábban is érkeztem, körbevezettek az irodában, utána megkaptam a laptopomat, a szükséges irodaszereket és a bélyegzőt, és akkor tudatosult bennem, hogy ’ez már komoly’. 10 órakor pedig már ültem a helyemen, dolgoztam és megkaptam az első igazi könyvelési feladatokat.”

Andrásnak az tetszett a legjobban a BPO gyakornoki programjában, hogy „ahogy fejlődtünk, úgy kaptunk egyre felelősségteljesebb szakmai feladatokat és mindezt úgy, hogy ugyanazokat a tevékenységeket végeztük, mint a többiek. Volt azért felkészülési idő, hogy egy-egy folyamatot megtanuljunk, de egyre komolyabb feladatok érkeztek. Jó érzés volt, amikor valamelyik részfeladat már rutinosan ment; ez biztonságot adott.”

Természetesen voltak kihívást jelentő feladatai Andrásnak is, mint minden gyakornoknak: „Ami eleinte nehezebben ment, az az SAP rendszerben való könyvelés volt: 1-2 hónapig idegennek tűnt nekem, de aztán hozzászoktam és már átlátom a logikáját.”

Hosszabb távon az adózás területe felé szeretett volna orientálódni: a bevallások készítését nagyon izgalmas területnek tartja, ami által át tudja tekinteni egy vállalat gazdasági életét. Tervei között szerepel még, hogy letegye a német középfokú nyelvvizsgát az angol mellé. Távolabbi céljairól korábban így gondolkodott gondolkodik: „A jövőmmel kapcsolatban annyi biztos, hogy saját céget nem szeretnék alapítani, nekem az túl sok stressz és felelősség lenne. De néhány év múlva el tudom képzelni, hogy egy kisebb, pár fős csoportban csoportvezetőként dolgozzak.” Jelenlegi senior könyvelő pozícióját tekintve egykori elképzeléséből mára már nagyon közeli terv lett.

András szerint egy gyakornoknak a könyvelés területén 3 dologra van szüksége: szakmai alapokra az iskolából, szorgalomra és kitartásra – „a többit itt úgyis jól megtanuljuk, begyakoroljuk”.

Azért szeret a BPO-nál dolgozni, mert „érzem, hogy itt van hova fejlődni,  és hogy még évekig bőven tartogat kihívást nekem a cég”. A gyakornoki pozíciójától akkoriban elsősorban szakmai felkészülést, tapasztalatokat, tudást várt, amit sikerült is megszereznie, ahogy a nagyon vágyott véglegesített pozíciót is.

Hogy mit jelent András számára a BPO? „Együtt dolgozni közvetlen, barátságos kollégákkal; és jó, hogy itt már gyakornokként is teret kap az ember a fejlődéshez, mert itt nem skatulyáznak be, így arra lehet fejlődni, amerre mi szeretnénk.”

Kövess minket Facebook oldalunkon is, hogy értesülj a legfrissebb gyakornoki vagy pályakezdő lehetőségekről a BPO-nál!