Adni jó helyett legyen inkább adni jót és jól

Karácsony környéke az év egyik legszívetmelengetőbb időszaka, nem csoda, hogy ilyenkor hág leginkább tetőfokára az ajándékozási vágy is. Legyen szó magánszemélyekről vagy cégekről, ilyenkor szívesen adunk másoknak. Az üzleti élet során jellemző ilyenkor, hogy apró ajándékokat, bonbont vagy éppen díszdobozos borokat küldenek ügyfelek és szolgáltatók egymásnak. Nem elvitatható, hogy ezek kedves gesztusok, de érdemes belegondolni abba is, hogy biztos, hogy ez a gesztus valódi értéket is teremt-e?

A BPO idén úgy döntött, hogy az ilyen ajándékokra szánt összeget inkább egy jótékonysági projekt támogatására fordítja.

Hogyan érdemes cégek számára kiválasztani egy-egy szervezetet, ügyet?

Az adományozás egyértelműen bizalmi választás. Éppen ezért úgy kezdtünk bele, hogy első körben megkértük a munkatársainkat, hogy személyes tapasztalatuk alapján nomináljanak ügyeket. Amellett hogy fontosnak tartjuk kollégáinkat is bevonni az ilyen döntésekbe, azért is fontos megkérdezni őket, mert így olyan ajánlások közül lehet választani, amikhez személyes kötődés van, tudjuk, hogy valóban hova jut el az adomány, a kapcsolattartók segítségével konkrét projekteket ismerhetünk meg, és azt is láthatjuk, hogy mire fordítódik az adott összeg.

Innen pedig jön a legnehezebb, majd a legszebb rész…jótékonyság adományozás

Rengeteg lelkünket megérintő beérkező ajánlásból választani még úgy is nehéz, ha több ügyet később beépítünk a vállalat CSR tevékenységébe. Kortesbeszédek és alapos utánajárás után a választást számunkra az könnyítette meg, amikor felismertük a Wesley János Általános Iskola és cégünk közti gondolkozásbeli találkozást, és ez egy csodálatos élmény volt.

Az iskola fenntartóin, az Oltalom Karitatív Egyesületen keresztül találtunk rá erre az igazán előremutató, a Wesley János Általános Iskola konyha-projektjének alapját adó elgondolásra. Ez az iskola ugyanis, ahol mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű gyerekek nevelése folyik, máshogy akar gondolni az adományokra, nem ad hoc lehetőségként, hanem az önfenntartás első lépéseként.

Az adományok amellett, hogy jelentős segítséget nyújtanak ezen szervezetek számára, nem tervezhetőek, esetekben nem is pragmatikusak. De ha van megfelelő üzleti terv, amivel a Wesley János Iskola rendelkezik, akkor az adományok kiutat jelenthetnek ebből a kiszolgáltatott helyzetből. Ők ezért a már meglévő melegítő konyhájukat szeretnék felújítani ás átalakítani étel készítésére alkalmas konyhává, hogy így – csupán a két legfőbb célt kiemelve – a gyerekek minőségi élelmiszerhez jussanak, és az ételkiszállításnak köszönhetően profitot termeljenek, így téve tervezhetőbbé, függetlenebbé az iskola gazdasági működését.

Amivel már rendelkeznek ehhez

  • Konyha helyiség (felújításra szorul), nincs bérleti szerződés
  • Működési engedély melegítő konyhára
  • Néhány eszköz
  • Támogatás az üzleti terv létrehozására
  • Támogatás marketing, grafikai területen
  • Partneri szerződések már folyamatban (pl. Netpincér)
  • Innovatív vezetőség az iskola részéről
  • Motiváció

Amire szükségük van

  • Felújítás
  • Gépészeti eszközök beszerzés

A BPO idén a Wesley János Általános Iskola konyhaprojektjének gépészeti eszközök beszerzésére adományozott 500.000 Ft-ot.

Amennyiben Ön is szívesen segítené a Wesley Általános Iskola konyha-projektjét, vegye fel a kapcsolatot az iskolával:
E-mail cím: mavtelep@wjlf.hu

Az adományozás adózási kérdéseiről írt korábbi szakmai cikkünk itt érhető el >>