Adóellenőrzések 2012-ben III.

2012.01.01-től új ellenőrzési formaként jelent meg a kezdő vállalkozásoknál illetve a már működő cégek esetében a tulajdonos változás kapcsán adóregisztrációs eljárás keretében az adóhatóság megbízhatósági vizsgálat lefolytatása, valamint kockázatelemzési eljárás következményeként fokozott adóhatósági felügyelet alá vonás.

A vizsgálat kiterjed az 50 %-ot meghaladó szavazati joggal rendelkező tagokra, részvényesekre az adószám megállapításánál vagy a vezető tisztségviselő, illetve a tag személyére vonatkozó változás bejelentést követően.


Az Adóhivatal „adózási előéletet” vizsgál és jogosult lesz arra, hogy az adószám kiadását megtagadja, illetve a már létező adózó adószámát törölje, ha a vezető tisztségviselő,  vagy tag  a  törvényben  felsorolt,  objektív módon meghatározott, súlyosan  jogszabálysértő, vagy  a költségvetés számára jelentős hátránnyal járó magatartást gyakorolt meghatározott időszakon belül.

Amennyiben az adózási előélet vizsgálat során feltár az Adóhivatal bármilyen körülményt, ami a fent említett magatartásra utal értesítést küld, így a cégnek még lehetősége van módosításra az adott taggal kapcsolatban – tag cseréje vagy törlése a cégből – és ha igazolja az Adóhatóság felé, hogy elhárult az akadály, nem került törlésre az adószám. Fontos a gyors intézkedés hogy a cég életében ne okozzon problémát az esetleges adószám törlés.

Az adóhatóság az adószám megállapítását követően kockázatelemzési eljárást folytat le, adózó részére kérdőívet küldhet, mely kiterjed:

a) a tevékenység részletes bemutatása

  • ténylegesen megkezdett tevékenységek TEAOR besorolás szerint;
  • ténylegesen megkezdett tevékenység ideje vagy ha még nem kezdte meg a cég a  várható ideje;
  • telephelyek, székhely felsorolása;
  • értékesített termékek, szolgáltatások vevői körének részletezése (magánszemély, vállalkozás, kis-nagykereskedő…) valamint földrajzi szempontból (belföld, EU, harmadik ország részére);

b) a foglalkoztatottak számával, az alkalmazás jellege, ügyvezető(k) felsorolása, jogviszonyuk besorolása, tevékenységük gyakorisága;

c) a tevékenység folytatásához rendelkezésre álló eszközök bemutatása;

d) a tevékenység végzéséhez szükséges helyiség  adataira, valamint a helyiség használatának jogcímére vonatkozó információk közlése:

  • bérlemény esetén bérlő neve, bérleti díj,
  • ingatlan címe, nagysága (m2), HRSZ;

e) a végezni kívánt tevékenységhez rendelkezésre álló pénzügyi, finanszírozási források részletes bemutatása: jegyzett tőke, tagi kölcsön, hitel előlegek felsorolása, követelések, kötelezettségek részletezése.

Gyakorlatban a vállalkozásnak postai úton küld az Adóhivatal egy kérdőívet ( 38. kérdésből áll), melyet a fenti adatokra vonatkozóan az adózónak tételesen és részletesen bemutatni és kitöltenie szükséges és visszaküldenie 10 napon belül.

A kérdőív kitöltése és visszaküldése után várható a kockázatelemzési eljárás keretében egy további személyes behívásra a NAV hivatalába ahol még egyszer végig ellenőrzik volt –e a kérdőív kitöltése óta változás a cég életében egyeznek-e az adatok.

Kérdések között szerepel valamint bemutatandó dokumentumok amit kérnek:

  • pénztárgép megléte, számlázó program vagy számlatömb van-e már, ha igen igazolás szükséges a programról, valamint szigorú számadású bizonylat nyilvántartás,
  • szükség esetén szakhatósági engedélyek bemutatása szükséges,
  • munkaszerződések és ügyvezetők jogviszonyainak igazolása,
  • számviteli politika megléte, pénzkezelési szabályzat, leltározási szabályzat megléte.

Minden esetben kezdő vállalkozások esetében vizsgálják, hogy a bejelentő lapok és regisztrációs lapok időben megalakulástól számított 8 napon belül kézbesítésre kerültek-e, amennyiben nem érkeztek be határidőre mulasztási bírságot szabnak ki minden esetben.

Amennyiben az állami adóhatóság az adózó által bejelentett adatok és tényleges állapot között eltérést tapasztal, az adózót – legfeljebb egy évig – fokozott adóhatósági felügyelet alá vonja:

a) áfa bevallás és összesítő nyilatkozat gyakoribb beadására kötelezheti,
b) kötelezheti adóbevallásainak adótanácsadóval, adószakértővel, vagy okleveles adószakértővel történő ellenjegyeztetésére.

A fokozott adóhatósági felügyelet új jogintézménye alapján lehetősége van az Adóhatóságnak arra, hogy bizonyos, az adózás rendszeréből ugyan ki nem zárt, de adózási szempontból kockázatosnak ítélt adózók működésük első időszakában, illetőleg a törvényben nevesített személyi változást követően meghatározott ideig folyamatos adóhatósági felügyelet mellett működjenek.
A fokozott adóhatósági felügyeletet akkor is elrendelik, amennyiben a vállalkozás nem teremti meg az általa bejelentett tevékenységhez szükséges anyagi, tárgyi és személyi feltételeket a vizsgálat idejéig.

Amennyiben ezen felügyeletet elrendelik az adózónak többlet adminisztrációt valamint többlet kiadást jelent ellenjegyzés elrendelése esetén.