Adónyilatkozat

Határidők az Adónyilatkozattal kapcsolatban:

  • 2014. január 31.: 13NY30-es nyilatkozat leadása a munkáltatónak
  • 2014. február 15-éig meg kell kapnia az adónyilatkozata kitöltéséhez szükséges minden igazolást és tájékoztatást.
  • 2014. május 20.: Az szja bevallás helyett adónyilatkozat magánszemélyek részére (1353ANY). A 2013. évi személyi jövedelemadó bevallását Ön a 1353ANY jelű adónyilatkozattal is teljesítheti, amennyiben megfelel a törvényben foglalt előírásoknak.

Ki nyújthat be Adónyilatkozatot?

  • az adóévben kizárólag ugyanazon – adóelőleget megállapító – munkáltatótól származik az összes jövedelme,
  • a levont adó/adóelőleg, valamint a ténylegesen fizetendő adó különbözete az adóévben összesen az ezer forintot nem haladja meg,
  • a kifizető az adót, adóelőleget hiánytalanul levonta, a kifizető (k)től származó külön adózó jövedelme(ke)t terhelő adó összege és a kifizető(k) által levont adó összege megegyezik (az adónyilatkozat 2. és 3. sorába írt összegek megegyeznek),
  • tételes költségelszámolással költséget, költséghányadot (kivéve a 10 százalék költséghányadot) adóelőleg megállapítása során nem számol, nem számolt el,
  • az adóévben belföldi illetőségű volt,
  • az adóévben nem szerzett külföldön is adóztatható jövedelmet,
  • az adóévben nem volt egyéni vállalkozó,
  • mezőgazdasági őstermelői tevékenységéből adóköteles bevétele nem származott,
  • az adóévben nem választotta fizető-vendéglátó tevékenységére a tételes átalányadózást,
  • az adóévben nem szerzett ingatlan, vagyon értékű jog átruházásából származó vagy tőkepiaci ügyletből származó jövedelmet,
  • az adóévben nem szerzett olyan jövedelmet, amely után egészségügyi hozzájárulást saját magának kell, kellett megfizetnie,
  • jövedelemből családi kedvezményt – megosztás nélkül -, amennyiben az adóelőleg nyilatkozata szerint a munkáltató azt figyelembe vette,
  • az adójáról rendelkező önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatot, valamint nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozatot nem ad,
  • a jóváhagyott osztalék adójával szemben az adóévet megelőzően felvett osztalékelőlegből levont adót nem számol el,
  • EKHO-os jövedelme keletkezett nem keletkezett,
  • a magánszemélynek nem állt fenn párhuzamosan munkaviszonya.

Ki nem nyújthat be Adónyilatkozatot?

  • az adóévben kizárólag nem ugyanazon – adóelőleget megállapító – munkáltatótól származik az összes jövedelme,
  • a levont adó/adóelőleg, valamint a ténylegesen fizetendő adó különbözete az adóévben összesen az ezer forintot meghaladja,
  • a kifizető az adót, adóelőleget hiánytalanul nem vonta le, a kifizető(k)től származó külön adózó jövedelme(ke)t terhelő adó összege és a kifizető(k) által levont adó összege nem megegyezik (az adónyilatkozat 2. és 3. sorába írt összegek megegyeznek).
  • tételes költségelszámolással költséget, költséghányadot (kivéve a 10 százalék költséghányadot) adóelőleg megállapítása során számol, számolt el,
  • az adóévben nem belföldi illetőségű volt, azaz külföldi,
  • az adóévben szerzett külföldön is adóztatható jövedelmet,
  • az adóévben egyéni vállalkozó volt,
  • mezőgazdasági őstermelői tevékenységéből adóköteles bevétele származott,
  • az adóévben fizető-vendéglátó tevékenységére a tételes átalányadózást választotta,
  • az adóévben ingatlan, vagyon értékű jog átruházásából származó vagy tőkepiaci ügyletből származó jövedelmet szerzett,
  • az adóében olyan jövedelmet szerzett, amely után egészségügyi hozzájárulást saját magának kell, kellett megfizetnie,
  • családi kedvezményt szeretne megosztani,
  • az adójáról rendelkező önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozatot, valamint nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozatot szeretne adni,
  • a jóváhagyott osztalék adójával szemben az adóévet megelőzően felvett osztalékelőlegből levont adót számol el,
  • EKHO-os jövedelme keletkezett
  • a magánszemélynek párhuzamosan munkaviszonya állt fenn az adóévben.

A munkáltató az adóévről kiadott összesített igazoláson (M30) tájékoztat arról, hogy az általa ismert adatok alapján jogosult vagy adónyilatkozat kitöltésére, vagyis nem indokolt adóbevallást beadnia ezen a nyilatkozaton kívül.

Az adónyilatkozat kizárólag a következő adatokat tartalmazza:

a) a természetes személyazonosító adatokat, a lakcímet és az adóazonosító jelet,
b) valamennyi, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint adóévi adóköteles jövedelem együttes összegét,
c) az adózó személyi jövedelemadó kötelezettségét,
d) a levont személyi jövedelemadó és adóelőleg együttes összegét

Az adónyilatkozat az adózó által benyújtott bevallásnak minősül, miután az adózó ezt elektronikus úton, ügyfélkapuján keresztül, vagy pedig postai úton, papír alapon továbbította a lakhelye szerinti NAV felé. Felhívjuk figyelmét, hogy a postai úton, papír alapon továbbított 1353ADÓNYILATKOZAT jelű nyomtatvány aláírás nélkül érvénytelen!

2019. december 31-éig őrizzen meg minden olyan okmányt, igazolást és egyéb bizonylatot, amelyet a 2013. évi adónyilatkozata kitöltése során felhasznált!