Törzstőke emelés

Újra 3 millió forint lesz a törzstőke a Kft-knél

Mint azt már korábbi cikkünkben is írtuk, 2014. március 15-ével hatályba lép az új Ptk. és újra 3 millió forint lesz a minimum törzstőke a korlátolt felelősségű társaságoknál. A Parlament időközben megszavazta az átmeneti rendelkezéseket is ezzel kapcsolatban.

Két év haladékot kaptak a kft-k, tehát a kft. törzstőkéjét legkésőbb 2016. március 15-ig kell felemelni 3 millió forintra.
A Ptk. a legtöbb esetben a létesítő okirat – társasági szerződés, alapszabály, alapító okirat – módosítását fogja igényelni. Mindezt illeték- és közzétételi díj fizetése nélkül tehetik meg a cégek. Ha egy társaság létesítő okirata 2014. március 15-ét követően bármilyen okból módosul, akkor a létesítő okiratot hozzá kell igazítani az új Ptk. szabályaihoz. Ami azt is jelenti, hogy az első módosítás során a törzstőkét is fel kell emelni 3 millió forintra. Azaz azonnal érvénybe lép a törzstőke-emelési szabály! Aki egyébként nem módosítja a társasági szerződést, illetve nem kell módosítania semmilyen adatot ez alatt a két év alatt, annak is legkésőbb 2016. március 15-ig a törzstőke-emelés miatt ezt meg kell tennie.

További fontos információ, hogy a közkereseti és a betéti társaságok esetén is a Ptk. szabályaihoz kell igazítani a létesítő okiratot. Itt a haladék egy évvel rövidebb: a határidő 2015. március 15.
Ha egy cég ennek nem tesz eleget, pénzbírság sújthatja, melynek mértékét várhatóan az új cégtörvény fogja meghatározni.

forrás: 2013. évi CLXXVII. törvény