Október 10-én, az idei HR Fest keretében adták át a Zynternship Awards díjakat, amelyre gyakornokbarát programjaikkal pályázhattak a munkáltatók.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a rangos mezőnyben, a kkv szektorban az MGI-BPO ezüstérmes lett, és elnyerte a Gyakornokbarát munkahely címet.
Miről szól a Zynternship Awards?
A Zyntern a gyakornokok állásközvetítő platformja, amely idei pályázatával szerette volna a Z generáció figyelmét felhívni azokra a cégekre, melyek kreatív és előnyös gyakornoki programokat kínálnak a hozzájuk jelentkezőknek.
A 11 tagú szakmai zsűrit elismert HR- és Employer Branding szakemberek, valamint egyetemi hallgatói csoportok vezetői alkották. Olyan szervezetek képviseltették magukat többek között, mint a Magyar Telekom, a PWC, a MOL Group, a Szegedi Tudományegyetem vagy az Óbudai Egyetem.
Az értékelés során a zsűritagok számos szempontot vettek figyelembe, melyek egytől egyig fontosak a Z generáció tagjai számára.
Ilyen többek között a vállalat hírneve, elismertsége, a mentorprogramok minősége és a karrierlehetőségek a gyakornoki idő letelte után. Ugyanekkora súllyal esett latba, hogy milyen wellbeing aktivitásokat, belső képzéseket és céges csapatépítő rendezvényeket szervez a vállalat, de egy menő toborzási kampány is sok plusz pontot ért.
Fontos volt az is, hogy a pályázó cég mennyire rugalmas a gyakornokokkal szemben, mennyire kiszámítható a munkaidő, milyenek a rendelkezésre álló munkaeszközök és milyen a betanítási folyamat.
Az MGI-BPO díjnyertes pályázata
Cégünk a „Mennyire vagy számviteli guru?” című Instagram-kampánnyal pályázott a Zynternship Awardsra.
A kampány célcsoportjai a számviteli tanulmányokat folytató hallgatók és a frissdiplomások voltak.
A „Számviteli Guru” pályázat szándéka az volt, hogy minél több fiatal játsszon és ismerkedjen meg cégünk gyakornoki lehetőségeivel, és hogy növeljük Instagram követőink táborát.
A kvíz helyes válaszait mindig a határidő letelte után osztottuk meg, így a játékosok tanulhattak az eredményekből.
A helyesen válaszolók között havonta két fős Budapest Park koncertjegyet sorsoltunk ki. A nyereménykoncertek közönségszavazással kerültek kiválasztásra: márciusban a Bagossy Brothers Company, áprilisban a Punnany Massif, májusban Beton Hofi nyert Majkával szemben.
Kíváncsi vagy rá, milyen nálunk gyakornoknak lenni? Olvasd el kollégánk, János történetét, és ha téged is inspirált, vedd fel a kapcsolatot HR részlegünkkel!