Idén újra teljes fizikai valójában, a tulipános Amsterdamban került megrendezésre az MGI és a vele egyesült CPAAI által közösen szervezett Talent Meeting, a csoport fiatal munkatársainak éves szakmai találkozója.
Tizenhárom országból érkeztek a lelkes jelentkezők. Az első nap kötetlen beszélgetéssel kezdődött, amit vacsora követett. Kisebb, változó csoportokban ismerték meg egymást a résztvevők. Voltak régen látott ismerősök és természetesen rengeteg új, barátságos arc is. Látszott mindenkinek az oldottságán, hogy a több év virtuális kommunikáció után azért mégis teljesen más a kollégákkal személyesen találkozni.
Másnap, egy gyors hóvihart követően kezdődött a meeting szakmai része, melynek fő témája a fenntarthatóság volt. A szervezők igyekeztek az eseményt a lehetőségekhez mérten környezettudatosan lebonyolítani. Karbonsemleges szállodában, a reptérhez a lehető legközelebb, minél több újrahasznosított eszközt felhasználva…
Fókuszban a fenntarthatóság
Voltak szponzorált előadások, mint az auditnak roppant hasznos visszaigazoló platformról, a Circit-ről, vagy a felhőalapú Xero könyvelő szoftverről. A fenntarthatóságból fakadóan nagy hangsúly volt az ESG-n, mely lehetővé teszi, hogy vállalkozások egységes formában készítsenek jelentéseket környezeti, társadalmi és irányítási szempontok szerint arról, hogy mit tesznek a fenntartható jövő elérése érdekében. A következő években egyre több gazdasági társaságnak lesz szüksége ilyen jelentések készítésére befektetők vagy pályázatok számára, így biztos, hogy a jövőben ez is megjelenik majd az ügyfelek igényei között. Természetesen ennek támogatására is létezik már felhő alapú projekt management software annak nyomon követésére, hogy milyen mérföldköveket ért már el és milyen célok felé halad a vállalat – erről tartottak is nekünk egy rövid prezentációt.
A rövidebb-hosszabb előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket természetesen kiegészítette a kapcsolati háló építése a kávészünetek és a gyors ebéd alatt. Újabb és újabb embereket lehetet megismerni és megvitatni, kinek milyen változásokat hozott a munkájában vagy akár az általános vállalati kultúrájában az elmúlt pár év. A beszélgetések másik meghatározó témája volt, hogy kinek milyen bürokratikus, adózási kihívásokkal kell szembenéznie hazájában.
A záró téma szakmánk jövőjét boncolgatta: milyen trendek alakultak ki az utóbbi pár évben. Újból bebizonyosodni látszik, hogy a könyvelő szakma válságálló, gyorsan változik, és általánosságban egyre több emberre lenne szükség.
Közvetlen, jó hangulatban telt az egész találkozó, örülök, hogy ismét lehetőségem volt a részese lenni.
Fun fact
Amsterdamban a 2021-es év rekord volt csatornából kihalászott biciklik tekintetében: egy év alatt kb. 21 ezer biciklit emeltek ki a város vízéből.
Angol nyelvű videó a szakmai találkozóról:
MGI Worldwide 2022 Talent Meeting – Amsterdam from MGI Worldwide on Vimeo.