PSZK Karriernapok és Állásbörze 2014.

PSZK Karriernapok és Állásbörze 2014.

2014. április 3-án ismét megrendezésre került – a Budapesti Gazdasági Főiskola szervezésében – a PSZK Karriernapok és Állásbörze. Ezen a napon a börzéhez kapcsolódva karrier témájú programokon vehettek részt az érdeklődők.

Évről évre több diák talál gyakorlati helyet és/vagy munkahelyet a Budapesti Gazdasági Főiskola állásbörzéjén. BPO 2012 óta van jelen a rendezvényen, melyet a főiskola szervez a Pénzügyi és Számviteli Kar diákjainak címezve, hogy ezzel is segítse a tanulók elhelyezkedését. Az áprilisi börze megnyitóján Dr. Heidrich Balázs dékán úr kiemelte, hogy BGF vezetése a jövőben is megtesz mindent azért, hogy a diákok és leendő munkaadóik közötti kapcsolat-felvételt segítse, gördülékennyé tegye.

BGF PSZK Karriernapok és állásbörze 2014.

A BPO AUDIT TAX idén is képviseltette magát a népszerű eseményen: gyakornoki programunkhoz vártuk a regisztrálni szándékozó hallgatókat, valamint aktuális nyitott pozícióinkra is fogadtuk az érdeklődők kérdéseit és jelentkezését.

A résztvevők 29 kiállító ajánlatai közül válogathattak, és akár jelentkezhettek is, ha szimpatikusnak találták valamelyiket. A BPO standjánál gyakornoki programunkra, illetve nyitott pozícióinkra regisztrálhattak az érdeklődők. A felkészültebbek elhozták magukkal előre kinyomtatott önéletrajzukat is, a CV-ket kollégáink örömmel vették át tőlük.

BGF PSZK állásbörze 2014.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy az egész napos program jó lehetőséget nyújtott minden olyan hallgatónak, akinek fontos, hogy személyesen találkozhasson leendő gyakorlati helyének vagy munkahelyének képviselőivel: szakmai kérdéseket is bátran mertek kérdezni a diákok és a válaszok sem maradtak el – Bögre Csilla, a BPO-TAX egyik vezetője is a helyszínen volt és részletesen elmondott mindent, amire kíváncsiak voltak a leendő könyvelő, könyvvizsgáló vagy bérszámfejtő gyakornokok. Volt köztük, aki szorgalmasan fel is jegyezte egy noteszbe a válaszokat, volt, akinek felcsillantak a szemei és újabb kérdések jutottak eszébe.

Azok a látogatóink, akiknek kevés idejük volt, a gyors regisztrációt követően megkapták az előre elkészített információs csomagot, melyben összegyűjtöttük eddigi tapasztalataink alapján a leggyakrabban felmerülő kérdéseket és a hozzájuk tartozó válaszokat is gyakornoki programunkról, így ők is képet kaphattak arról, amit cégünk kínál a gyakornoknak jelentkező diákoknak. Délután négyig folyamatosan érkeztek a 10-es standhoz az érdeklődő fiatalok, eseménydús nap volt – köszönjük a sok kérdést, jelentkezést a látogatóinknak, a szervezőknek pedig, hogy segítőkész házigazdái voltak ennek a nívós programnak!

Látogass meg minket Facebook oldalunkon is – lájkolj minket, hogy értesülj a legfrissebb gyakornoki vagy pályakezdő lehetőségekről BPO-nál!

További képek az állásbörzéről itt elérhetők.