A wellbeing, magyarul jóllét fogalmával egyre többször találkozhatunk, különösen a magunk mögött hagyott, kiemelkedően stresszes évek után.
Ez a kifejezés nem csak anyagi, hanem fizikai és mentális jóllétünk fontosságát is magába foglalja és hangsúlyozza, érdemes tehát törekednünk arra, hogy ezt az élet minden területén megvalósítsuk.
Különösen igaz ez a munkahelyünkre, hiszen hétköznapjaink legnagyobb hányadát itt töltjük. Kiemelkedően fontos, hogy milyen fizikai és mentális környezet vesz körül bennünket, hiszen ez nagymértékben kihat munkahelyi teljesítményünkre is.
A wellbeing előnyei vállalati környezetben
Egyre több cég ismeri fel a wellbeing előnyeit és építi bele HR gyakorlatába, hiszen ez a plusz odafigyelés szárnyakat adhat a kollégáknak, ezen keresztül pedig sikeresebb lehet a cég működése is.
Ha a munkatársak úgy érzik, a vezetőik odafigyelnek rájuk, támogatják őket és ilyen módon is elismerik teljesítményüket, erősebb lesz bennük az elköteleződés érzése munkahelyük iránt, ez pedig nagyban csökkentheti a fluktuációt.
Nem utolsó szempont az sem, hogy a wellbeing aktivitásoknak köszönhetően csökkenthető a stressz és megelőzhető a kiégés, ezáltal gyakran jobb eredményeket érnek el a kollégák.
Wellbeing az MGI-BPO-nál
A fentiek alapján nem is lehet kérdés, hogy a wellbeing fontossága céges környezetben is óriási. Az MGI-BPO-nál mi is hiszünk ebben, csapatunk pedig örömmel fogadja a wellbeing aktivitások minden elemét.
Tudjuk, hogy borongós és stresszes napokon milyen jól tud esni egy-két finom falat, ami a hangulatunkat is feldobja, az egészségünk támogatásáról nem is beszélve.
Ennek érdekében nálunk nem csak egy alkalommal, hanem a hét minden napján érkezik valamilyen finomság a munkatársak számára.
Hétfőn sós keksz-napot tartunk, a kedd a szezonális, friss gyümölcsöké. A szerdai magos-napon müzliszeletek és egészséges olajos magvak között válogathatnak a rágcsálnivalóra vágyók. Csütörtökön jön el a Nespresso kávé napja, amikor a márka limitált kapszulakollekcióját kóstolhatjuk meg, a hetet pedig a pénteki édes keksz-nap koronázza meg.
Ez a testet-lelket felüdítő gesztus rendkívül jó fogadtatásra talál az egész csapatnál, ebből pedig mindannyian profitálunk.
Ha a könyveléssel töltött hétköznapjaidhoz jól jönne egy falat wellbeing, lépj kapcsolatba HR-es kollégánkkal!