40 euró behajtási költségátalány: vége a rémálomnak
2016. március 17-én ért véget a könyvelők rémálma: elfogadásra került a T/9538-as számú indítvány a behajtási költségátalányról, melyet a jövőben egy új, önálló jogszabály fog meghatározni.
Egy korábbi cikkünkben bemutattuk a 40 euró behajtási költségátalány félresikerült megvalósítását, mely évekig bizonytalanságban tartotta a könyvelők, adótanácsadók és könyvvizsgálók ezreit.
Jelentős változás a korábbi Ptk. rendelkezéseihez képest, hogy az új jogszabály az eddigi kötelezettséget lehetőséggé minősítette. Míg eddig a behajtási költségátalány megfizetésére kötelezett részéről írt elő kötelességet, addig az új jogszabály értelmében a behajtási költségátalányra a jogosult tarthat igényt.
A behajtási költségátalányt az arra jogosult a késedelem bekövetkezésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül követelheti. A követelés esedékességének időpontja önkéntes teljesítés esetén ennek időpontja, önkéntes teljesítés hiányában a teljesítésre való első felszólítás időpontja.
Az új törvény rendelkezéseit az annak hatályba lépését megelőzően kötött kereskedelmi ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek teljesítésének késedelme esetén is alkalmazni kell. A jogvesztő határidő azonban a törvény hatálybalépésétől számolandó. Az elfogadott javaslat az annak kihirdetését követő napon hatályba lép, annak érdekében, hogy a változások már a 2015-ös üzleti évre vonatkozó beszámolók elkészítése kapcsán is alkalmazhatóvá váljanak.
A Számviteli törvény 77.§-a rendelkezésében az egyéb bevételek között, a 81.§ értelmében pedig az egyéb ráfordítások közt kell elszámolni a kapott bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok, behajtási költségátalányok, kártérítések, sérelemdíjak összegét.
A Számviteli törvény 177. §-a kiegészül az (56). bekezdéssel, mely szerint a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a vállalkozó a könyvviteli nyilvántartásában (mérlegében) kimutatott, behajtási költségátalányból származó kötelezettséget, amennyiben azt ezen időpontig tőle a jogosult nem követelte, az egyéb bevételekkel szemben megszünteti.
Azok tehát, akik a korábbi szabályok alapján mutatták ki behajtási költségátalány miatti kötelezettségüket, az új szabályok hatálybalépésekor kimutatott és a jogosult által ezen időpontig nem követelt behajtási költségátalány miatti kötelezettségeiket az egyéb bevételekkel szemben megszüntetik, mentesülve ezzel az önellenőrzési kötelezettség alól mind számviteli, mind pedig adózási tekintetben.