Így 2020-ban eléggé hihetetlennek tűnik, de a könyvelő szakmában a 20. század elejéig nem igazán fordultak elő hölgyek. Ezért is érdemes megemlékezni az első bejegyzett könyvelőről, aki feltehetően amellett, hogy hihetetlen szakmai elhivatottsága lehetett, még egyfajta szabadságharcos is volt.
Mary Harris Smithről beszélünk, aki 1844-ben született és Ő volt az első nő, aki a megszerezte a mérlegképes könyvelői képesítést az Anglia és Wales Mérlegképes Könyvelői Intézetében (angol rövidítés: ICAEW).
Mary feltehetően családi indíttatásból indult el a könyvelői pályán, mivel édesapja bankár volt, és neki segített azokban a munkákban, amiket hazavitt. Kezdetekben matematikát tanult, majd később 1860 tájékán kezdett el könyvviteli órákat venni.
Mary Harris Smith nem csak könyvelő volt, de más intézmények könyvelését is könyvvizsgálta. 1887-ben alapította meg saját könyvelő irodáját, amelynek -az akkori üzletpolitikai hátterét tekintve sajnos nem meglepően – az M. Harris Smith Könyvelő és Könyvvizsgáló nevet adta.
Mary bejegyzését 1919-ig visszautasította az Anglia és Wales Mérlegképes Könyvelői Intézet, egészen addig, amig a nemek közötti különbségtételt jogszabályban el nem törölték Angliában. Érdemes momentum, hogy a tagok közé történő felvételét már évtizedekkel korábban is támogatta a felvételi bizottság, de az intézet jogi képviselője, arra a jogszabályra hivatkozott, amely szerint a tagok csak férfiak lehetnek, így a felvételi kérelmét végül 1919-ig elutasították.