Adómentes juttatások
A 2018-ban az óvoda, bölcsődei szolgáltatás térítése marad az adómentes kategóriában. Ennél a juttatásnál újdonság lesz 2019-re, hogy nem csak a munkáltató, hanem a munkavállaló nevére szóló számla alapján is összeghatár nélkül elszámolhatják a cégek a költségeket adómentesen. A munkáltató nem csak az óvodai, bölcsődei alapszolgáltatások díját, hanem az ellátást, étkezést is támogathatja.
Ezen kívüli az elfogadott őszi adótörvény szerint adómentes maradt 2019-ben is a sportrendezvényre és kulturális szolgáltatásra szóló belépők. Az új szabály értékbeli korlátozást tartalmaz oly módon, hogy a kifizető ugyanazon magánszemély részére – mindkét célra külön-külön – évenként a minimálbérnek megfelelő értékben adhat ilyen juttatást adómentesen. Ez a sportbelépők esetén az adómentes juttatási értékbeli csökkenést (eddig nem volt értékbeli korlátozás), míg a kulturális belépők esetén emelkedést jelent (eddig 50 000 forint volt adható adómentesen). Mindkét körben szigorítás, hogy az adómentesség csak a vissza nem váltható korlátozással kiosztott belépőjegyre, bérletre vonatkozik. A magánszemély részére ki nem osztott belépők, bérletek visszaváltásán kívül, még az előadás elmaradásának esete sem kivétel.
Nem lesz adómentes a juttatás akkor, ha azt utalvány (például kultúrautalvány) formájában nyújtaná a munkáltató.
Átmeneti szabály szerint a 2018-ban kötött kockázati biztosítások adómentesek maradnak 2019. december 31-ig.
Ezen kívül a lakáscélú támogatás az átmeneti szabály szerint adómentes 2019. január 1-jét megelőzően nyújtott támogatás elszámolásával, felhasználásának igazolásával összefüggésben.
A 2019. január 1-től már nem adómentes juttatások
A többi adómentesen juttatott elem 2019-ben jövedelemként adózik az elfogadott szabályok alapján, vagyis például munkaviszony esetén munkabérként.
A jövőre már jövedelemként adózandó cafetéria elemek:
- mobilitás célú lakhatási támogatás
- lakáscélú támogatás
- diákhitel támogatás
- kockázati élet-, baleset- és betegbiztosítás
Béren kívüli juttatások
A béren kívüli juttatások közterhe jövőre 15% személyi jövedelemadó és 19,5% szociális hozzájárulási adó lesz. Ez összesen majd 34,5% adófizetési kötelezettséget jelent az idei 34,22% helyett. Az adóalap meghatározásakor már nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót.
Ebben a kategóriában a Széchenyi Pihenő Kártyát adhatják 2019-ben a munkáltatók az idén is ismert keretekkel:
- Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla – évente 75.000 Ft-ig.
- Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla – évente 150.000 Ft-ig
- Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla – évente 225.000 Ft-ig
A 76/2018 (IV.20.) Kormányrendelet szerint Szép Kártya adminisztrációja is jelentősen megváltozik, amely további terhet ró a munkáltatókra:
- A munkáltatók közvetlenül nem igényelhetnek dolgozóiknak SZÉP Kártyát, hanem a munkavállalónak SZÉP Kártya alszámlánként (szálláshely, vendéglátás, szabadidő), azaz zsebenként egy-egy korlátozott rendeltetésű, GIRO-képes fizetési számlát kell nyitnia a pénzforgalmi szolgáltató kibocsátónál.
- A SZÉP-kártya választható cafetériában, már nem lesz lehetőség az alszámlákra utalt összegek felhasználás során történő szabad átcsoportosítására, csak az egyes alszámláknak megfelelően lehet azokat elkölteni.
- A munkáltatóknak a SZÉP Kártyás juttatásokat a munkabérhez hasonló módon – egyenként vagy csoportos banki utalással – közvetlenül a munkavállalók alszámlánként (zsebenként) különböző SZÉP Kártyás számláira kell majd utalniuk. A munkáltató számára a munkavállaló kötelezettsége a SZÉP Kártyás pénzforgalmi számlaszámai alszámlánkénti (zsebenkénti) megadása. A SZÉP Kártyás pénzforgalmi számlaszám hiányában a munkáltató 2019. január 2-ától nem tud SZÉP Kártyás juttatást adni az adott munkavállalója részére. Ezért javasoljuk, hogy munkáltatóként is hívja fel munkavállalói figyelmét a számlaszámok megadásának fontosságára.
Béren kívüli juttatást jövőre a versenyszférában évi 450.000 Ft munkaviszonyban töltött napokkal arányos részéig adhat a munkáltató. Költségvetési szerveknél az évi 200.000 Ft időarányos része a maximális keret.
Egyes meghatározott juttatások
Ezen juttatási kör adóját a juttatás értékének 1,18 szorosára kell megállapítanunk 2019-ben.
Erre az adóalapra kell 15% személyi jövedelemadó és 19,5% szociális hozzájárulási adót fizetni.
Így az összes közteher 40,71% lesz.
Ebbe a kategóriába kerül majd a frissen elfogadott adócsomag szerint:
- béren kívüli juttatások (SZÉP Kártya) keretösszeg feletti része
- önkéntes pénztárba fizetett célzott szolgáltatás
- ajándékutalvány – Csekély értékig (évente egyszer a minimálbér 10%-ig)
és még néhány speciális juttatási elem.
A 2018-ban népszerű juttatások ebből a körből is a jövedelem (bér) mértékű adózási kategóriába kerülnek 2019. január 1-től:
- a munkahelyi étkeztetés
- Erzsébet-utalvány
- helyi közlekedési bérlet
- iskolakezdési támogatás
- önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári, önsegélyező pénztári hozzájárulás,
- jutatott pénzösszeg
- az iskolarendszerű képzés munkáltató által vállalt költsége
Ezen juttatási elemek után a munkáltatónak meg kell fizetnie a jövedelemhez kapcsolódó munkáltatói terheket, és a munkavállalótól is le kell vonnia és be kell fizetni az államkasszába a munkavállalói terheket. Munkavállalótól levont: 33,5 %, munkáltatói közteher 21%.
A cafeteria elemek változása érinti a szabályzatok átírását is, melynek már 2019. januárjában rendelkezésre kell állnia.
Azok a cégek, ahol a bruttó béren felül lényeges mértékű volt a cafeteria juttatás, mindenképpen gondolják át 2019- től a juttatási csomagot, mert jóval magasabb bérköltséggel kell kalkulálnia annak, aki nem fog változtatni rajta.