Hello MGI-BPO

Elkészült a szép, új honlapunk!

20 éves évfordulónk alkalmára időzítettük az új honlapunk nyilvánossá tételét. Hosszas előkészületek és sok-sok munkaóra eredményeként jutottunk el arra a szintre, hogy közzé tudjuk tenni. Reméljük, hogy elértük a célunkat és egy felhasználóbarát környezetet tudtunk kialakítani. 

Amivel több az új mgi-bpo.hu, mint az előző honlapunk:

  • Az eseményeinkre majd ezen keresztül lehet jelentkezni. Illetve megjelennek majd azok az események is, ahol előadóként veszünk mi részt, így azt is tudjátok követni, vagy ha akartok jelentkezni.
  • Lesznek olyan tartalmak, segédletek az ügyfeleinknek, amelyek nem nyilvánosak. Pl. az egyes események videóit is vissza lehet majd nézni, ha készül ilyen, vagy a kapcsolódó szakmai anyagokat.
  • A hírlevél feliratkozásokat és küldéseket is újragondoltuk egy picit. Persze változatlanul nem szeretnénk értelmetlen és érdektelen anyagokkal elárasztani a postaládákat.
  • Új cikkeink is készülőben vannak, most már erre is lesz talán több időnk. Május 31-e után talán még több. 
Szembetűnő lehet még, hogy már nem BPO AUDIT TAX, hanem MGI-BPO nevet használjuk. A cég neveink nem változnak, egyszerűen csak arról van szó, hogy a nemzetközi szervezetünk, az MGI Worldwide által ajánlott arculatot vettük át. Ezzel is szeretnénk érzékeltetni, hogy nem csak Magyarországon, de a világon szinte mindenhol vannak partnereink , akik örömmel segítik adó, számvitel vagy könyvvizsgálati területen az ügyfeleinket.

Kellemes böngészést kívánok mindenkinek!