Megéri a gyed melletti munkavégzés?
Anyagilag mindenképp, de vannak veszélyei is.
2014. január 1-jén hatályba lépett az egészségbiztosítási törvény módosítása, melyben már nem kizáró ok gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása alatt kereső tevékenységet folytatni a gyermek egyéves kora után. Ennek köszönhetően már nem kell választania a szülőknek, hogy az ellátást kívánják igénybe venni, vagy visszatérnek dolgozni, mert a kettő együtt is lehetséges. Ez a gyed extra.
Amit viszont sokan nem tudnak, hogy az Mt. csak a gyermekgondozási szabadságon lévő szülőknek biztosít teljes felmondási védettséget, így ha a kisgyermekes szülő visszatér a munkahelyére, már nem áll felmondási tilalom alatt.
A gyermek 3 éves koráig egy bizonyos felmondási korlátozás még megilleti az anyát és a gyermekét egyedül nevelő apát, mely szerint a munkáltató a munkavállaló magatartása miatt csak akkor mondhat fel, ha az indok már a rendkívüli felmondást is megalapozná. Ennek értelmében csak kirívóan súlyos kötelezettségszegés esetén lehet felmondani a munkaviszonyt.
Ha a felmondás indoka a munkavállaló képességeivel, vagy a munkáltató működésével függ össze, a felmondás előtt a munkáltatót állásfelajánlási kötelezettség terheli. (Vagyis a munkavállaló képességének megfelelő másik munkakört kell ajánlania. Ha nincs ilyen pozíció, vagy nem fogadja el a dolgozó, akkor el lehet bocsátani.)
A fentiekben is látható, hogy nem maradnak teljes védettség nélkül a gyed folyósítása alatt visszatérő szülők, ám van, amire jó, ha figyelünk. Egyrészt a védettség elsősorban az anyát illeti meg, az apát csak akkor, ha egyedülálló szülő.
Másrészt a fent leírtak alapján elég nehéz megindokolni a felmondást, de nem zárják ki, hogy a munkáltató a visszatérés utáni legelső napon felmondjon.