János a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán tanult, ahol a Pacioli Accounting Club diákszervezet egyik programján találkozott Killik Lászlóval. Az ő előadása alapján tetszett meg Jánosnak a BPO és a könyvvizsgálat területe is. Még akkor, negyedik félév után felvételizett a céghez, és 2022. szeptemberében már gyakornokként kezdhetett itt, egyetemi tanulmányai mellett.
Az azóta eltelt két év szorgalma és tapasztalatai meghozták gyümölcsüket: 2024.09.01-től János már mint teljes munkaidős Audit Analyst járul hozzá alkalmazottként a csapat sikereihez.
Az idáig vezető utat természetesen neki is végig kellett járnia, ám ezt nagy kedvvel tette. János már az egyetemen nagyon megszerette a számvitelt, ezért tudta, hogy mindenképpen ezen a területen szeretne elhelyezkedni. A könyvvizsgálat leginkább azért volt számára izgalmas, mert ezen keresztül különböző cégek belső működésébe láthat bele, ráadásul ellenőri szemmel.
Ez a megközelítés segített feloldani benne a hibázás lehetőségével kapcsolatos szorongást, hiszen ebben a pozícióban ő az egyik ellenőr, aki kideríti, ha valami el lett rontva.
Első benyomása a cégről és a kollégákról abszolút pozitív volt. Jó hangulat uralkodott az irodában, az emberek beszélgettek, és ha valami probléma merült fel, egymástól kértek segítséget. Együtt mentek ebédelni és közben jókat csevegtek.
Amikor megérkezett a céghez, úgy érezte, őt is be szeretnék fogadni, megismerni. Belefolyhatott a beszélgetésekbe, és ha valamit nem értett munka közben, akkor elmagyarázták, segítettek megcsinálni. A meetingekre ő is járhatott, ha pedig kérdése merült fel közben, azt megválaszolták, megbeszélték.
János első feladatai a BPO-nál eleinte főként adminisztratív tennivalók voltak, mivel egy csendesebb időszakban érkezett a céghez. A vizsgálatokba azonban hamar bevonták, és az egyszerűbb ellenőrzések, elemzések elvégzését már az elejétől fogva tanulhatta, gyakorolhatta.
Természetesen kihívásokkal is találkozott. A biztos egyetemi alapokon túl a gyakorlatban a könyvelés mellett meg kellett ismernie a gazdasági folyamatokat is. Mivel angolul tanult, a nyelvi váltás is szokatlan volt számára, ám a kollégái sokat segítettek ebben. Amit nem tudott, azt elmagyarázták, és olykor kiderült, hogy csak a magyar nevükön nem ismert rá bizonyos szakkifejezésekre.
A BPO-nál szerzett legfontosabb tapasztalatai közé tartozik, hogy a különböző feladatoknak köszönhetően sokat megtudott a vállalkozások működéséről, a folyamatok gyakorlati végrehajtásáról is. Mivel a BPO sokféle céggel dolgozik együtt, különböző iparágakról is érdekességeket, sajátosságokat ismerhetett meg.
Emellett az évek folyamán megtanult komplexebb feladatokat elvégezni egyre kevesebb segítséggel, így mára nem csak mintavételt tud ellenőrizni, hanem analitikus nyilvántartásokat elemez, segítséggel munkaprogramokat állít össze, és egyszerűbb vizsgálatokat is végigvisz.
Leendő gyakornokok számára azt tanácsolja, ha valamin megakadnak, inkább kérjenek segítséget. Szerinte „egy problémán rágódni sokkal idegesítőbb, mint valakit bevonni, hogy segítsen”, hiszen csak telik a gyakorlásra, tanulásra használható idő, ahelyett, hogy továbbléphetnének egy élvezhetőbb feladatra. Egy fontos útravaló tőle: „Ja, és készüljetek fel, az ÁFA sose jön ki elsőre.”
Kövess minket Facebook oldalunkon is, hogy értesülj a legfrissebb gyakornoki vagy pályakezdő lehetőségekről a BPO-nál!