A nemzetközi köznevelésről szóló törvény szerint a tanulói jogviszony megszűnik:
- gimnáziumi tanulmányok esetén az utolsó évfolyam elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján
- szakközépiskolai tanulmányok esetén az utolsó középiskolai évfolyam elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján szűnik meg, ha a tanuló a szakképzésben nem kíván továbbtanulni, vagy a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább.
- szakképző iskolában folyó szakképzés esetén a tanulói jogviszony megszűnésének időpontja, amennyiben a tanuló
- jelentkezik szakmai vizsgára, akkor az utolsó évfolyam elvégzését követő első szakmai vizsgaidőszak utolsó napján
- nem jelentkezik szakmai vizsgára, akkor pedig az utolsó évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány kiállításának napján
Családi pótlék és családi kedvezmény
A családi pótlékra való jogosultság megszűnése azt is jelenti, hogy ezzel véget ér a családi kedvezmény érvényesítésének lehetősége is az adott gyermek után. Erről a változásról a kedvezmény igénybevevőjének a jogosultság lejártakor napokon belül, de legkésőbb a számfejtésig nyilatkoznia kell a foglalkoztatójának. A munkáltató felé leadott nyilatkozat módosítás azért különösen fontos, mert a jogalap nélkül érvényesített családi kedvezmény miatt a szülőnek az év végén adó befizetési különbözete lesz, továbbá 12 %-os különbözeti bírságra is számíthat.
Érettségit követően ugyanis a családi pótlékot csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják, tehát júliustól már nem. A jogszabály szerint a családi pótlék (azaz iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20. – sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét.
Kedvezmény újraéled, ha a gyermek szeptembertől köznevelési intézményben tanul tovább a fenti életkor határok figyelembe vételével. Az egyetemista diák után családi pótlék már nem jár, de a gyermek számba beleszámítanak.
Példán szemléltetve:
egy kétgyermekes családnál, ha a nagyobbik gyermek leérettségizett és tovább folytatja tanulmányait egyetemen, akkor nem az egy gyermek után járó után járó 12200 forintot, hanem a kétgyermekesek után járó 13300 forintot kaphatja meg a szülő a fiatalabb gyermek után (13300 Ft/hó*1 gyermek).
A családi pótlék nem jár automatikusan, ismételten meg kell igényelni a gyermekre vonatkozóan, illetve abban az esetben is jelezni kell a kormányhivatal felé, ha szeptembertől csak a létszámba számít bele.
Fontos megemlíteni, ha a gyermeknek – aki után családi kedvezményt igényel a szülő, vagy aki a létszámba beleszámít – a rendszeres jövedelme 3 egymást követő hónapban a havi keresete eléri a minimálbér összegét (2019-ben 149 000 Ft), abban az esetben a 4. hónaptól szüneteltetni kell a családi pótlékot. Ezzel együtt a családi kedvezményt is. Ha gyermek jövedelme nem éri el a minimálbért, vagy nem rendszeres, abban az esetben szülőnek bejelentési kötelezettsége nincs a Magyar Államkincstár felé.
Egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség
A tanulói jogviszony megszűnése az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot is érinti. A tanuló a diákigazolványra való jogosultság megszűnéséig jogosult egészségügyi szolgáltatásra (a középiskolában kiadott diákigazolványok október 31-ig érvényesek). Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a 46. naptól kell fizetni, azaz december 16-tól. 2019-ben 250 Ft/nap fizetési kötelezettséget jelent.
Először 2020. január 12-ig kell a NAV Egészségbiztosítási Alap beszedési számlára (számlaszám: 10032000-06056229) átutalni az összeget, tárgyhót követő hó 12-ig. A közleményben a gyermek adóazonosító számát feltétlen fel kell tüntetni.
2019. december 20-ig kell a NAV-hoz a 19T1011 változás-bejelentő lapon bejelenteni az egészségügyi szolgáltatás fizetési kötelettzettséget. A nyomtatvány a NAV honlapjáról letölthető, és kitöltés után elektronikusan is benyújtható ügyfélkapun keresztül, illetve a bármely NAV ügyfélszolgálaton személyesen is meg lehet tenni a bejelentést.
Mentesül a járulék fizetése alól a szociálisan rászorult személy. Vagyis akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelme legfeljebb az öregségi nyugdíjminimum 120 %-a (2019-ben a 34.200,- Ft), illetve egyedül élő esetén 150 %-a (2019-ben a 42.750,- Ft), amennyiben a családjának vagyona nincs. Kérelmére a járási hivatal szociális rászorultságról hatósági bizonyítványt állít ki, mely az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére jogosít fel.